Érintett: Bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy - közvetlenül vagy közvetve - azonosítható természetes személy;
Személyes Adat: Az érintettel kapcsolatba hozható adat - különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés;
Hozzájárulás: Az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adat - teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez;
Tiltakozás: Az érintett nyilatkozata, amellyel személyes adatának kezelését kifogásolja, és az adatkezelés megszüntetését, illetve a kezelt adat törlését kéri;
Adatkezelő: Az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt az adat kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja, vagy az adatfeldolgozóval végrehajtatja;
Adatkezelés: Az alkalmazott eljárástól függetlenül az adaton végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adat további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése;
Adattovábbítás: Az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele;
Nyilvánosságra Hozatal: Az adat bárki számára történő hozzáférhetővé tétele;
Adattörlés: Az adat felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállítása többé nem lehetséges;
Adatmegjelölés: Az adat azonosító jelzéssel ellátása annak megkülönböztetése céljából;
Adatzárolás: Az adat azonosító jelzéssel ellátása további kezelésének végleges vagy meghatározott időre történő korlátozása céljából;
Adatmegsemmisítés: Az adatot tartalmazó adathordozó teljes fizikai megsemmisítése;
Adatfeldolgozás: Az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve hogy a technikai feladatot az adaton végzik;
Adatfeldolgozó: Az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely szerződés alapján - beleértve a jogszabály rendelkezése alapján kötött szerződést is - adatok feldolgozását végzi;
Adatállomány: Az egy nyilvántartásban kezelt adatok összessége;
Harmadik Személy: Olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval;
EGT-Állam: Az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam, továbbá az az állam, amelynek állampolgára az Európai Unió és tagállamai, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban nem részes állam között létrejött nemzetközi szerződés alapján az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes állam állampolgárával azonos jogállást élvez;
Harmadik Ország: Minden olyan állam, amely nem EGT-állam;
Adatvédelmi Incidens: Személyes adat jogellenes kezelése vagy feldolgozása, így különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés.
Az adatkezelő neve Bíró József, címe 1145 Budapest Újvidék u. 4. e-mail cím BIROJOZSEFANTAL@GMAIL.COM.
Az adatkezelés jogalapja az érintett önkéntes hozzájárulása.
Weboldalunkkal kapcsolatos adatkezelésünk azt érinti, oldalunkat meglátogatja.
Az adatkezelés célja, hogy a felhasználó neve szerepelhessen a toplistában. Az e-mail cím azért szükséges, hogy a felhasználó törölhesse magát, amikor kedve tartja.
A kezelt adatok köre a felhasználó által megadott becenév, vagy keresztnév, szerzett kupák száma, e-mail cím, a feliratkozás időpontja.
Az adatkezelés időtartama a feliratkozástól a felhasználó általi törlésig.
Feliratkozás törlése, adathordozhatósághoz való jog érvényesítése feljebb lehetséges a feliratkozáskor megadott e-mail címmel. A címre elküldjük a tárolt adatokat és törlési lehetőséget biztosítunk. Ha törlöd magad a listáról az adataidat nem tároljuk többé.
Az adatkezelés célja a felhasználó által írt név és megjegyzés megjelenítése, adatok törölhetőségének lehetővé tétele.
A kezelt adatok köre felhasználó e-mali címe, a szöveg feltöltésének dátuma, megjegyzés, név.
Az adatkezelés időtartama amíg a felhasználó nem törli adatait.
Bejegyzést törölni az 'adatvédelem/Feliratkozás törlése' menüpontban lehetséges. Az e-mail cím beírása után levél érkezik a fiókba, a levélben levő linkre kattintva törölhető a bejegyzés.
A felhasználó adathordozhatósághoz való jogát az 'adatvédelem/Feliratkozás, törlése' menüpontban tudja évényesíteni. Itt az email cím beírását követően e-mailben megkapja a felhasználó a tárolt adatait.
Az adatkezelés célja az ajánlás lehetővé tétele.
A kezelt adatok köre az e-mail cím.
Az adatkezelés időtartama az e-mail címet nem tároljuk, azonnal elküldjük az ajánlást a megadott címre.
Az adatkezelés célja a weboldal látogatottságának mérése, annak megállapítása, hogy milyen időszakban, milyen hivatkozással érkeznek látogatók az oldalra.
A kezelt adatok köre az IP cím, a látogató által használt böngésző típusa, az operációs rendszer, az internet szolgáltató neve, dátum/ idő bélyegző, hivatkozó és kilépő oldalak címe, kattintások száma a látogatás alatt. Az IP cím és a hasonló információk nem köthetőek semmiféle személyes információhoz.
Ezeket az adatokat a szerver 2 évig tárolja.
A Weboldalon tett látogatások során egy vagy több cookie-t – azaz egy-egy karaktersorozatot tartalmazó kis fájlt – küld weboldalunk a látogató számítógépére, amely(ek) révén annak böngészője egyedileg azonosítható lesz.
Az adatkezelés célja a felhasználók azonosítása, egymástól való megkülönböztetése, a felhasználók aktuális munkamenetének azonosítása, az annak során megadott adatok tárolása, az adatvesztés megakadályozása, a felhasználók egymástól való megkülönböztetése.
A kezelt adatok köre azonosítószám, dátum, időpont, utoljára megtekintett termék azonosítója, valamint az előzőleg meglátogatott oldal.
Az adatkezelés időtartama a munkamenet lezárultáig.
Weboldalunk által használt kényelmi cookie-k a felhasználó által beállított hang paramétereit 180 napig tárolja a felhasználó gépén. Ez azt tartalmazza, hogy a hang be, vagy ki van kapcsolva. Pause gomb megnyomása esetén az eltelt játékidőt, játék változatot, telitalálatok számát, próbálkozások számát és a cél időt tárolja. A pause gomb ismételt megnyomásakor ez a süti törlődik. Személyes adatokat nem tartalmaznak. Törlésük a böngészõ elõzményei, elõzmények törlése menüpontban lehetséges. A cookie használat tájékoztatás megértése 30 napig tárolódik a felhasználó gépén.
Ezen cookie-k a Google által biztosítottak, felhasználásuk a Google Analytics rendszerén keresztül történik. A Google, ezen cookie-k segítségével tárolja, ha a látogató korábban már látogatást tett webhelyünkön, és ez alapján hirdetéseket jelenítenek meg a látogató részére külső szolgáltatók internetes webhelyein. A látogató a Google hirdetések kikapcsolására szolgáló oldalon tilthatják le a Google cookie-jait. Elérhetőségük: www.google.com/analytics. Amennyiben a látogató nem szeretné, hogy a Google Analytics a fenti adatokat az ismertetett módon és céllal mérje, telepítse böngészőjébe az ezt blokkoló kiegészítőt.
A legtöbb böngésző menüsorában található „Súgó” funkció tájékoztatást nyújt arra vonatkozóan, hogy a böngészőben
hogyan lehet letiltani a cookie-kat,
hogyan fogadjon el új cookie-kat, vagy
hogyan adjon utasítást böngészőjének arra, hogy új cookie-t állítson be, vagy
hogyan kapcsoljon ki egyéb cookie-kat.
Kérésére töröljük adatait a fent meghatározott időpontoknál korábban is, amennyiben a vonatkozó jogszabályok megengedik. Az BIROJOZSEFANTAL@GMAIL.COM címre küldött e-mail útján kérheti. Erre a választ 8 munkanapon belül megküldjük.
Joga van személyes adatainak kezelése ellen tiltakozni. Joga van kérni, hogy személyes adatait töröljük, vagy korlátozzuk további felhasználásukat. Joga van másolatot kérni az általunk tárolt személyes adatairól. Joga van kifogással élni minden olyan automatizált döntés ellen, amelyet mi hozunk Önnel kapcsolatban. Az automatizált döntés olyan emberi beavatkozás nélkül született döntés, mely jogi következményekkel jár (pl.: hitelképesség ellenőrzése). Általában nem végzünk automatizált döntéshozatalt, azonban amennyiben mégis, azt világossá tesszük, hogy ezekre hol került sor.
A fenti jogok bármelyikének gyakorlása érdekében kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink bármelyikén. Kérjük vegye figyelembe, hogy bár alaposan kivizsgálunk minden kérelmet, az Ön jogai lakóhelye/tartózkodási helye szerint eltérhetnek, és nekünk nem kell minden esetben megfelelni. Ilyen esetben természetesen magyarázatot adunk.
Személyes adatai kezeléséről a felhasználók tájékoztatást kérhetnek. Az adatkezelő kérésre tájékoztatást ad az érintettnek az általa kezelt adatairól, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről). A tájékoztatás iránti kérelmet e-mailben az BIROJOZSEFANTAL@GMAIL.COM címre kell eljuttatni, amire 8 munkanapon belül választ kap az érintett.
A felhasználó jogérvényesítési lehetőségeit a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság honlapján megismerheti.